Boka Károly korának híres hegedűse, zenekarvezetője volt. 1808-ban született Debrecenben. Tehetségére hamar fény derült, az 1840-es évekre országos hírnévre tett szert. Tekintélyében nagy szerepet játszott, hogy vagyonos emberként Debrecenben nagy szőlője és a város központjában az egykori Várad utcában értékes háza volt, amelyben bormérés is működött. A térség földbirtokosai mind barátai voltak, a kor úri divatjának, a vadászatnak is együtt hódoltak. A korabeli leírások megemlítik, hogy aligha volt rajta kívül cigány ember, akit Telekiek, Almásyak, Kállayak, Degenfeldek és Károlyiak magáztak volna.

Amikor a szabadságharc idején a kormány székhelyét Pestről Debrecenbe tették át, a fáma szerint Kossuth és minisztertársai gyakran tették tiszteletüket Boka házában, még bizalmas tanácskozásokat is tartottak ott.

A vesztes debreceni csata során az oroszok benyomultak a városba és kifosztották. Boka Károlyról a következő anekdota maradt fenn ezzel kapcsolatban: a Habsburg házat segítő oroszok az ő házát sem kímélték, vittek minden mozdíthatót, köztük a falon függő, száz aranyat érő cremonai hegedűjét, de a ruhákat, cipőket is. Bokának meg kellett jelennie Paszkevics orosz főparancsnok szállásán, hogy hegedűjátékával szórakoztassa a győztes tábornagyot. Tüntetőleg – házának kifosztására utalva – papucsban jelent meg. Az ebédnél jelen volt Zichy Ferenc gróf, a Habsburgok által az orosz sereghez kinevezett kormánybiztos is, aki erélyesen rendre utasította Bokát, amiért az nem kevés szarkazmussal a „Megvirrad még valaha, nem lesz mindig éjszaka” nótát is eljátszotta. Boka a feddésre így felelt: – Méltóságos uram, ha már elvitték a hegedűmet meg a vagyonomat, vigyenek el engem is!

Boka 52 éves korában halt meg Debrecenben 1860-ban. Utolsó útján 200 muzsikus kísérte. 1886-ban a debreceni közönség gránit sírkövet állíttatott neki emlékül.