„Legyünk büszkék arra, hogy magyarnak és romának születtünk” – Farkas András operaénekes a Mandinernek

Több mint öt éve már, hogy a Mandiner elkezdte a példaértékű cigány életutakat bemutató Roma Példaképek portrésorozatát. Most új lendülettel vágunk bele a folytatásba: Antal István és  Ásós Géza után Farkas András roma származású magyar operaénekessel beszélgettünk a sorsról, szeretetről, muzsikáról és az életben rejlő lehetőségekről!

***

Operaénekesként mikor fedezte fel a zene iránti szenvedélyét? Gyermekkori behatás áll mögötte, vagy később figyelt fel a muzsika hangjára? 

A művészi pályám kezdetén, az általános iskolában nem volt célom, hogy operaénekes legyek. Inkább a könnyedebb műfajok, a musical és a rockopera állt közel hozzám. Az akkori énektanárom, Dr. Lukáts Andrásné terelt a zenei pálya felé. Édesanyám beíratott zeneiskolába a testvéreimmel együtt minket azzal a céllal, hogy addig se legyünk rossz helyen, esetleg rossz társaságban. A zeneiskolában ütős szakon tanultam, nem gondoltam, hogy énekesi pályára megyek. Az alapiskola végén gondoltam rá először, hogy belevágjak a zenei pályán való továbbtanulásba. Több helyszínen is voltam meghallgatáson, nyílt napokon, de végül Győrben kötöttem ki. Az ottani tanárom Kőszegi Németh József volt, aki a komolyzene felé irányított. Egyre több klasszikus zenét hallgattam és végül beleszerettem. Amikor egy hétvégén hazamentem és a szüleimnek mondtam, hogy operaénekes szeretnék lenni, nagyon meglepődtek. Természetesen elfogadták és támogattak, amiben csak tudtak. Gondoltam, ha énekléssel foglalkozom, akkor a legmagasabbra teszem a lécet és próbálom átugrani. A konzervatórium elvégzése után

Az első próbám sikertelen volt, hiszen nem vettek fel a győri főiskolára. Később azonban ezt úgy fogtam fel, hogy a sors akarta így. 2012-ben, két évvel az érettségi után mentem el meghallgatásra Gulyás Dénes világhírű, Kossuth-díjas operaénekeshez. Ő Keönch Boldizsár kiváló tenoristához irányított – aki sajnos már nincs közöttünk –, aki Réti József, a kora egyik legnagyobb tenoristájának növendéke volt. Keönch Boldizsár lett az első mesterem, akitől rengeteget tanulhattam. 2013-ban sikeres felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének szakára, ahol egy évig Johannes von Duisburg basszbariton lett a tanárom. Egy évvel később Kertesi Ingrid nemzetközi hírű Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, érdemes és kiváló művész lett a mesterem. A mai napig megfogadom a tanácsait és minden felkérésem után konzultálok vele, szakmai segítséget kérek tőle. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2017-ben szereztem BA és 2019-ben az MA diplomámat.

Milyen környezetben nőtt fel gyermekként?

Mondhatnám egyszerűen azt, hogy szerető családban és közösségben. Egy nyolcgyermekes család ötödik gyermekeként születtem Ajkán. Voltak nehéz helyzetek, nélkülözés, de a családunk mindig összetartott. Mindig felnéztem nagyobb testvéreimre, akik igyekeztek jó példával járni előttünk. Most mondhatom, mindegyik testvéremre büszke vagyok. Mindenkinek van szakmája, egy vagy több is, és megtalálták a helyüket. Szüleim hatása és motivációja nem elhanyagolgató. Édesanyám gyári munkás volt, édesapám pedig közel harminc évig bányászként dolgozott Padragkúton, majd a nyugdíjazása után fizikai munkából élt. Mindketten jó példák a kitartásra, küzdelemre. Ma már mindketten nyugdíjasok, és

Voltak példaképek, mentorok, akiket az évek során követni tudott?  

Az általános iskolában több tanár hitte azt, hogy előrébb juthatok. Segítettek is mindenben, főként az akkori énektanárom. Később a városban többen mellém álltak és támogattak. Az egyetemi éveim alatt tanárok, szakemberek és természetesen a Jezsuita Roma Szakkollégium is támogatott abban, hogy elérjem a céljaimat.

A Jezsuita Roma Szakkollégium sok-sok tehetséges fiatalnak segítettek az évek során: miben látja az ehhez hasonló intézmények erejét? 

A szakkollégium biztososította a stabil hátteret ahhoz, hogy sikeresen lediplomázhassak. Ezen túlmenően kapcsolati tőkét és annak bővítését, szakmai tudást, ösztöndíjat, lakhatást, képzéseket, elfogadó és támogató közösséget adott. A legfőbb erőssége véleményem szerint a közösségi lét.

Együtt tudtuk megbeszélni a problémákat, de együtt tudtunk örülni a sikereknek is. Rendkívüli volt az is, hogy előttünk járó példaképekkel is találkozhattunk. Magyarországon már majdnem minden nagyobb egyetemi városban található roma szakkollégium, amely közösséget adhat a fiataloknak és támogathatja őket a sikeres diplomaszerzésben, életkezdésben.

Folytatás: https://mandiner.hu/