A Tanodások 87% -a érettségit szerez – Országos Tanoda konferenciát tartottak
Sztojka Attila roma ügyekért felelős kormánybiztos elmondta, hogy 2010 óta megháromszorozódott a tanodák száma az országban. Összesen 183 intézmény több mint 6000 hátrányos helyzetű tanulónak segít a sikeres iskolai előrehaladásban és a továbbtanulásban.
A tanodák finanszírozása korábban Európai Uniós és nemzeti támogatásból valósult meg, ami 2019 óta már beépült a hazai költségvetésbe. A magyar állam 2,3 milliárd forintot fordít erre az intézményrendszerre évenete. Abban hiszünk, hogy lehet Magyarország a lehetőségek országa. – hangsúlyozta a TEF Főigazgatója
Beszámolójában kiemelte, hogy a 2022-es évben 362 millió forinttal megnövelik a támogatási összeget. Így minden tanoda 2 millió forintot kap plusz támogatásként.
Langerné Victor Katalin a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkára rámutatott, hogy a 6000 hátrányos helyzetű gyermek segítése 540 munkahelyet teremtett.
A hazai finanszírozásu Tanoda Hálózat program sikeres, hiszen minden harmadik Tanodás gyermek egyetemre jelentkezik, a Tanodások 87% -a érettségit szerez, 40 % javít tanulmányi erdeményén és 30 % már 4-es vagy afeletti átlagot ér el!
A számok mögött rengeteg áldozatos munka van. Köszönöm a Tanodák szakmai vezetőinek és a tanoda szakembereinek, akik nélkül ez az eredmény nem lenne lehetséges. Ezen a konferencián 9 tanodának oklevelet is adtunk át. Jó gyakorlataik elismerést érdemeltek. – mondta el közössági oldalán a helyettes államtitkár asszony.