Iskolateremtő művész kiállítása nyílt meg Kiskőrösön

Forrás: baon.hu

344

Péntek este egy tárlattal kezdődött meg a Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön

Kunhegyesi Ferenc festőművész kiállítását és egy könyvét méltatta Gaál József Munkácsy Díjas festőművész és szobrász. A Magyar Képzőművészeti Egyetem docense hangsúlyozta, hogy olyan művésszel találkozott évekkel ezelőtt egy veresegyházi alkotótáborban, aki alapvetően grafikus és festő, azonban ott Kunhegyesi Ferenc olyan szobrokat faragott ki kőből, amelyek a széleskörű tehetségét mutatták. A műfajok közötti átívelő kapcsolódás a művészetében megjelenik – hangsúlyozta az egyetemi tanár.

Megjelenik a grafikáiban is, amelyeket most egy könyvben adott ki. A képeket elemezve a Nyár című festménynél kiemelte, hogy egy különös, szinte köddé váló arc beleolvad az égető sárga, vörös és barna színekbe. A képein a személyek kezei szinte Andrej Rubljov figuráinak mutató kezeire emlékeztet.

A méltató művész kiemelte, hogy a művészetében egyszerre jelennek meg az ikonokra jellemző vonások, de emellett a sokféle szál találkozik abban a szintézisben, amelyet megvalósított. 

Kunhegyesi bár rengeteget tanult a mestereitől, de nem követő művész. Kunhegyei Ferenc teremtő művész. A roma képzőművész könnyen lehet, hogy iskolateremtő személyiség – hangsúlyozta Gaál József.

Az egyetemi tanár után Kunhegyesi Ferenc olvasott K Arculatok című könyvéből. Majd Domonyi László Kiskőrös polgármestere méltatta „Feró” tevékenységét.

Farag, fest, táncol, ír a művész – hangsúlyozta.  Majd megjegyzete, hogy Kiskőrösön nagyon sok művész él és élt. Köztük Petőfi Sándor is, akinek a születésének a 200. évfordulójára emlékeznek. A kerek bicentenáriumi ünnepség egyik fontos programja az a festménykiállítás, amely egyben a háromnapos ünnep megnyitó kulturális rendezvénye is. Ezt követően mindenkit meghívott  a 304. születésnapját ünneplő városi rendezvénysorozatra, amely a mostani hétvégén várja az érdeklődőket.

Galéria – https://www.baon.hu/galeria/kunhegyesi-ferenc-festomuvesz-kiallitasa-1/5

Forrás: https://www.baon.hu

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk, a c-1.hu sütiket (cookie-kat) használ. Elfogadom További információk

Adatvédelem és sütik irányelve