„Egy nemzet vagyunk”-hirdették Kiskunhalason

Forrás: halasmedia.hu I Forrás: bekesiromak.blogspot.com I facebook/korosgusztav

361

„Egy nemzet vagyunk”-jelent meg legfontosabb üzenetként a XX. Kiskunhalasi Cigány Nemzetiségi Szüreti Fesztiválon a Harangos téren.

A rendezvény házigazdája, Kiskunhalas alpolgármestere Szücs Csaba elmondta, hogy sokat gondolkodott azon, hogy ki merjék-e írni ezt a szlogent, de végül gyorsan megerősödött benne, hogy ez a mondat valóban kifejezi azt a tapasztalást, amelyet megél.-olvashatjuk a halasmedia hírportálon.

A roma közösség természetes része Kiskunhalas mindennapjainak, munkájukkal, kultúrájukkal a helyi közélet hasznos tagjai, akik a nemzet egységét erősítik.

 A rendezvény megnyitójára, pontban a meghirdetett 18 órai kezdéssel került sor. A színpadon felsorakoztak a szerevezők és a protokoll vendégek. Szűcs Csaba alpolgármester vállalta fel a rendezvény moderátori szerepét és kérte meg Dr. Mák Kornélt, a Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének alelnökét, hogy köszöntse a többségében jelenlévő roma közösséget. Fülöp Róbert polgármester a köszöntőjének elmondása után gratulált a szervezőknek. Elismerését fejezte ki a helyi roma közösségnek, hogy számos közéleti programban együttműködnek és hasznos munkájuk segíti a felzárkózást, amely Kiskunhalas széles közösségének javát is szolgálja. – írta a halasmedia.hu

HALASMEDIA.HU >>> GALÉRIA

Az esemény kapcsán több blogger gratulált Szücs Csaba alpolgármesternek, aki egyben a CiKöSZ alelnöki szerepét is betölti.

A rasszizmusra, illetve a társadalomban tapasztalható elidegenedésre nem lehet az ellengyűlölet a válasz. Tegnap megrendezésre került a XX. szüreti Roma Fesztivál Kiskunhalason. Több hasonló kezdeményezésre van szükség! A rendezvény legfőbb üzenete az egy nemzethez való tartozás. Olyan esemény ez immár 20. éve, ami egymás megismerésére ad lehetőséget cigányok, és nem cigányok számára. Olyan nap, amikor a “nem cigányok” megismerhetik a kultúrát, a gasztronómiát, a művészetet, magát az Embert. Olyan nap, amely után a kilátogatott “nem cigányok” egy csomó pozitív élménnyel gazdagodhatnak, ami után pejoratív helyett pozitív töltetűvé válik a roma kifejezés, maga a cigány lét. Erre van most szükségünk. Azt kell keresni, ami összeköt, nem azt, ami szétválaszt. Gratulálok a szervezőknek! -írta Körös Gusztáv közösségi oldalán

 

A bekesromak.blogspot szerkesztője Lakatos Gyula a következőket mondta el:

Kitűnő hangulat profi szervezés és egy nagyon magas színvonalú vendéglátásban volt részünk. A több ezres publikum egy nagy színvonalú színes program csokrot kapott, Szűcs Csaba Alpolgármester jóvoltából!

A rendezvény jól bemutatja, hogy tudnak egymás mellett élni, szórakozni és beszélgetni a roma és a többségi társadalom tagjai. A hangsúly is az együtt szóra lett kihegyezve. A rendezvény legfőbb üzenete az egy nemzethez való tartozás volt. Olyan esemény ez immár húsz éve, ami egymás megismerésére ad lehetőséget cigányok, és nem cigányok számára Kiskunhalason. – hangsúlyozta Lakatos Gyula

BEKESIROMAK.BLOGSPOT.COM >>> GALÉRIA

 

Forrás:

https://halasmedia.hu

https://bekesiromak.blogspot.com

https://www.facebook.com

 

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk, a c-1.hu sütiket (cookie-kat) használ. Elfogadom További információk

Adatvédelem és sütik irányelve