A kitartó munka meghozta a gyümölcsét Szendrőládon
Ezen a héten ért véget a Waldorfosok közösségi munkája Szendrőládon
Két hetet töltött el 30 diák a budapesti Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumból Szendrőlád településén, ahol Szalai Imre szaktanár, Horváth Endre és Kállai András vezetésével, egy jól összehangolt közösségi munka keretében segítséget nyújtottak a BHIM RAO Egyesületnek ezzel is segítve a nagy múltú civil szervezet munkáját.
A diákcsapat szeptember 2-án érkezett a borsodi községbe, amely az ország egyik legszegényebb települése. Szendrőládon a roma lakosság aránya meghaladja az 50 %-ot, ahol a civil szervezet Tanodát, Biztos Kezdet Gyerekházat és Bari Sehj programot működtett.
A szervezet tulajdonában és bérleményekben lévő ingatlanok karbantartási munkái mellett, sikerült felújítani az UZSÓ PÁNI közösségi központ színpadát, a tanoda udvarán játszóteret létesíteni, közösségi festészet keretében a tanoda udvarán lévő több mint 5 méter hosszú támfalát lefesteni. A diákok részt vettek a napi szintű tanodai munkában, segítették a gyerekház munkáját, illetve aktív tagokká váltak a Bari Shej közösségi programjainkon és a helyi iskola és óvoda életében is.
A két hét tartózkodási időben sikerült közös beszélgetéseken meghallgatni egymás véleményét a szegénységről, a kisebbségi lét helyzetéről, valamint meglátogatták a település történelmi nevezetességeit is.
Az iskola 11-edikes diákjai voltak ezek a nagyszerű fiatalok, segítőnk pedig Horváth Endre szülő és egy ideig Kállai András művész kollégám volt. Mi is hálával tartozunk a szíves fogadtatásért és a baráti, testvéri elbánásért. Rengeteget tanultunk magunkról, egymásról.Köszönjük a lehetőséget-mondta Szalai Imre szaktanár
Hálás köszönet a diákoknak, szülőknek, valamint a pedagógusoknak!
A kitartó munka meghozta a gyümölcsét!