Október 17. a szegénység elleni küzdelem világnapja

A legnehezebb ebben megértetni az egyéni és a rendszerszintű felelősség kérdését. Mert akik messze vannak tőle, úgy vélik: mindenki maga dönti el, milyen sorsot választ. Van erre még közmondásunk is: mindenki a maga sorsának kovácsa.

Ám akik közel vannak, és próbálják értelmezni is, és mi is ebbe a kategóriába tartozunk, azt látják, hogy a generációkon át rögzült szegénység, a túlélési stratégiák nemcsak a személyes élettérben szilárdulnak nagyon nehezen megváltoztathatóvá, hanem ezt támogatják azok az állam által működtetett rendszerek is, melyek vagy nem törődnek velük, vagy nem megfelelő hatásrendszerrel dolgoznak. Egy idő után pedig azt látni, hogy az egyéni felelősség eltörpül a rendszerszintű mellett. Mert megismerve mondjuk két generációt, világosan látszik, ahogy eltűnnek azok a viszonyulások, tudások, képességek, amelyek lehetőséget adnának az életutak megváltoztatására.

A rendszer pedig egyre távolabb kerül a megoldástól. A megoldáskeresés helyét elfoglalja a hatalomért folytatott küzdelem, melyben a legfontosabb üzenetté a siker vált, a sikerkommunikáció, minden szinten, miközben e között és a valós kép között a szakadék egyre nagyobb lesz.

Ezt csak úgy lehet fenntartani, ha a valós problémát a szőnyeg alá söprik, az adatokat átértelmezik, a rendszeren belül erős kézzel megszüntetik a problémajelzés lehetőségét is, miközben buzgón hangoztatják, hogy minden csupán egyéni felelősség kérdése. A rendszeren belül pedig, egzisztenciális függés miatt, lassan mindenki igazodik ehhez.

A felnőtteknél még könnyű ezt így értelmezni: miért koldul az utcán? Miért él ott és úgy, ahol van? Miért nem tanul, dolgozik, miért nem takarít, miért iszik, dohányzik, miért nem tervez, miért nem optimista, stb…? De a szegénység nem áll meg a felnőtteknél. Mert a kolduló felnőtt mellett ott lesz a kolduló gyereke, a lakhatási szegénységbe beleszülető kicsi, a szegregált iskolából alapkészségek és szakmatanulás nélkül kikerülő fiatal, aki a közmunkát foglalkozásnak tekinti, és ismétli a szülők sorsát.

Így termeljük újjá, egyre nagyobb mértékben a szegénységet, a 21.században is, Európa közepén, amit a fogyasztói világ nyomása csak tovább torzít.

A szegénység mértéke pedig mindig meghatározza az ország élhetőségét. A jövőt. Mindannyiunkét. Gondoljuk át ezt újra és újra. És ne csak ma, a szegénység világnapján.

forrás: L. Ritók Nóra