Nem tudjuk, milyen cigánynak lenni, mert cigányok vagyunk-kultura.hu

101

Nem tudjuk, milyen cigánynak lenni, mert cigányok vagyunk

KOCSIS KATICA / 

Kunhegyesi Ferenc a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria művészeti vezetője. A festőművész szerint a cigány festészet skatulyája kívülről érkezik, a tanulás pedig a roma és nem roma oldalra egyaránt ráfér. Interjú.

Létezik cigány művészet?

Abban a pillanatban, hogy cigány művészetet mondunk, már eleve szegregálunk. Emlékszem, milyen óriási traumaként éltem meg, amikor huszonöt évvel ezelőtt megcsináltam az első kiállításom. Akkor még halványlila gőzöm nem volt arról, hogy mi a cigány festészet, nem ismertem Szentandrássy Istvánt, és nem is gondolkodtam ezen. Alternatív hippiforma voltam (vagyok most is), aki a többségi társadalom arcaival, a kiskőrösi elittel barátkozott, miközben rajzolgatott és festegetett. Majd felkértek, hogy rendezzek kiállítást a helyi művelődési házban, amihez plakát is volt, rajta pedig az, hogy Kunhegyesi Ferenc cigány festő. Én meg teljesen kiakadtam, hogy mitől lennék én cigány festő, hiszen egyáltalán nem roma témákat festek.

TOVÁBB OLVASOM >> KLIKK IDE

 

Forrás: https://kultura.hu/ne-csak-romakrol-ne-csak-romaknak-szoljunk

 

 

 

 

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk, a c-1.hu sütiket (cookie-kat) használ. Elfogadom További információk

Adatvédelem és sütik irányelve