Nyíregyháza-Huszártelep Négy családnak költöznie kell a nyíregyházi Huszártelepről
Azért lakoltátják ki őket, mert átlagos tartozásuk már meghaladta az 1,2 millió forintot
Nyíregyháza közgyűlése ez év februárjában hozott határozatot az önkormányzati bérlakásban élő 250 ezer forint összegű lakbér- és üzemeltetési költség hátralékot felhalmozó háztartások elhelyezési igény nélküli kiköltöztetéséről.
Nyíregyházán az augusztus 31-ei adatok szerint lejárt lakbér kintlévőség meghaladja a 186,5 millió forintot.
Az intézkedés egyrészt a közvagyonnal való felelős gazdálkodás, másrészt a többi fizető bérlő fizetési moráljának fenntartása érdekében is szükséges az irreálisan magas lakbérhátralékot felhalmozókkal szemben.
Ha kérik és elfogadják, segítenek
Annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe került emberek ne veszítsék el lakhatásukat, a lakbértámogatáson túl, ha fizetési hajlandóságot mutatnak, bizonyos összeghatár felett lehetőség van részletfizetési megállapodás kötésére. A lakbér és üzemeltetési költség hátralék csökkentésére a részletfizetésen kívül az érintettek bevonhatók adósságkezelési szolgáltatásba. Az önkormányzatnál több jogcímen is kaphatnak lakhatásukat segítő támogatásokat, valamint a RÉS Alapítványtól is kérhetnek hátralékuk rendezéséhez segítséget.
Ha a bérlők nem kívánnak ezekkel a lehetőségekkel élni, s a lakbér és üzemeltetési költségtartozás eléri 200 ezer forintot, felszólító levelet küldenek az érintetteknek. Ha a bérlő nem jelentkezik, akkor több alkalommal is felkeresik, illetve egyeztetnek vele a tartozás rendezése érdekében – tették hozzá.