Feltöltődve indul a tenév-Szent Ferenc Szegényei Alapítvány
Forrás: szentferencszegenyei.hu I Fotó: szentferencszegenyei.hu
Élményekben gazdag nyarat zárt a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány, amely adományozóinak köszönhetően táborokat, kirándulásokat szervezett az elmúlt hetekben ságújfalui és szalmatercsi gyerekek részére, miközben a jelenlétpontokon is folyamatosak voltak a nyári foglalkozások. Fényképes beszámolónk a tanítás és az őszi jelenlét megkezdése előtt
Közel negyvenen vettek részt napközis táborunkban. Ellátogattunk Hollókőre, játékokkal, sok mozgással színesítettük a programot, a hetet pedig szentmise zárta, melyet Beer Miklós, alapítványunk elnöke mutatott be.
A Szent Ferenc Szegényei Alapítványt 2019-ben alapította Kovács Tibor Ferenc, aki Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspököt kérte fel kuratóriumi elnöknek. Feladatunknak tekintjük
a szemléletformálást
- teremtett világunk védelméért
- a párbeszéd kultúrájának megteremtéséért
- a hiteles keresztény értékrend képviseletéért
a segítségnyújtást
- mélyszegénységben élők
- fogyatékos gyerekeket nevelő családok
- karitatív, szociális tevékenységet végző intézmények számára
az együttműködést
- felzárkóztató programokban
- partnerszervezetekkel
MÉG TÖBB KÉP >> GALÉRIA
Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány mostantól jogosult az 1 %-os szja-felajánlások fogadására.
Köszönetet mondunk mindazon magánszemélyeknek, akik adóbevallásuk 1 %-os adófelajánlásában szervezetünket jelölik meg kedvezményezettként.
Kedvezményezett:
Szent Ferenc Szegényei Alapítvány
Adószám: 19224736-1-13
Munkánkhoz év közben anyagi segítséget az alábbi számlaszámra történő utalással/befizetéssel tudunk fogadni:
Szent Ferenc Szegényei Alapítvány
OTP Bank 11742094-26993856
Forrás: https://szentferencszegenyei.hu