Éltek a második eséllyel – levizsgáztak a tiszabői műhelyiskolások

https://www.facebook.com/felzarkozotelepulesek

224

Éltek a második eséllyel – levizsgáztak a tiszabői műhelyiskolások

Öt növényházi és négy kerti munkás tett sikeres műhelyiskolai vizsgát csütörtökön Tiszabőn a Máltai Manufaktúra által szervezett képzésen, ami a dániai Velux Alapítvány támogatásának köszönhetően valósult meg. Ezzel többnyire olyan diákok szerezetek végzettséget, akik korábban nem tudták befejezni tanulmányaikat.

A féléves képzés a Miskolci Szakképzési Centrummal kötött szakmai együttműködés keretében zajlott, a kerti, illetve növényházi munkásnak tanuló diákok heti két napon a tiszabői Máltai Majorban sajátították el a gyakorlati tudnivalókat, amit a hét többi napjain online képzés egészített ki. A műhelyiskolába többnyire olyan tanulók jártak, akik elvégezték az általános iskolát, majd ha el is kezdtek tanulni valamilyen szakmát, nem fejezték be az iskolát. „Többségükben magatartásbeli probléma vagy a helyi adottságok miatt maradoztak ki az iskolából, és ezzel igazából egy második esélyt kaptak” – mondta Busi Antal a műhelyiskola szakoktatója.
A csütörtöki vizsga egy gyakorlatai projektfeladat végrehajtásából és írásbeli növényfelismerésből állt a tiszabői műhelyiskolásoknak, a kihúzott tételek között szerepelt például paprikamagvetés, gyümölcsfaültetés, a rotációs kapa műszak előtti karbantartása vagy „a zöldborsó aktuális ápolási munkái”. Az utóbbi tételt húzó Rézsó Zsófia a feladat elvégzése után elmondta, sokféle ismeretet sajátítottak el, vidám hangulatban. „Nagyon jól érezzük itt magunkat, nagyon kedvesen és odafigyeléssel bánnak itt velünk.”
A meggyfát ültető Schiff Richárd munkáján látszott, hogy sok hasonló gyakorlaton van túl, kiásta a szükséges méretű gödröt, majd a megfelelő módon el is ültette, s meglocsolta a fát. Kérdésünkre határozottan mondta: „Én bármelyik tételnek örültem volna, mindet tudtam.” És ha nem is mindannyian voltak ennyire határozottak, olyan is akadt, akinek a harminc képből álló növényfelismerés vizsga is hibátlanul sikerült.

A diákok egyöntetűen mondták, hogy ha lesz rá lehetőség, szeretnének a Máltai Majorban vagy más hasonló helyen dolgozni,

de többen otthon is hasznosítják már a megszerzett tudást. A vizsga zárásakor Mészáros Endre, a vizsgabizottság elnöke is erre utalt, miután leszögezte, hogy mindenki elsajátította a vizsgaközpont által előírt tudnivalókat: „Gratulálok mindenkinek és remélem, hogy ha három év múlva erre járok és bemegyek Tiszabőre, azt fogom látni, hogy a házaknál virít a cseresznyefa vagy a barackfa, netán szőlőt termel valaki, esetleg zöldségeket egy fóliaházban.”
A tiszabői Máltai Majorban futó programot a 2021 és 2026 között zajló Chance for a Change elnevezésű program keretében a The Velux Foundations támogatja. Célja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat szakképesítésekhez juttatni, gyakorlatias képzéseket szervezni és gyakorlati helyeket biztositani.
Fotó: Majoros Árpád Csaba

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk, a c-1.hu sütiket (cookie-kat) használ. Elfogadom További információk

Adatvédelem és sütik irányelve