Bizonyították a nógrádi gyerekek, hogy szívükben él a dallam – írja a Nool.hu

Forrás: Gulyás Edina - nool.hu

277

„Mindenki szívében van egy dallam”. Ezzel a jelmondattal hirdetettek pályázatot a zenei oktatás népszerűsítésére, elindítására hátrányos helyzetű településeken. Tegnap zárókoncerten bizonyították a programba bekapcsolódó gyermekek, hogy mennyire igaz a fenti mondat. Előadásukkal lenyűgözték a közönséget.

Fotó:nool.hu

Az elmúlt évben a Belügyminisztérium és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság alapfokú közösségi zeneoktatási program elindítására hirdetett pályázatot. Ennek célja a 6 és 16 éves kor közötti gyermekek iskolai lemorzsolódásának csökkentése közösségi élményeken keresztül és tanulási képességeik növelése. A zenetanítás a Máltai Szimfónia program módszertanának alkalmazásával valósult meg.

– A szeretetszolgálat Felzárkózó Települések Programjában részt vevő községek közül szinte valamennyien éltek a fenti lehetőséggel, továbbá önkormányzatok, civil szervezetek és tanodák is pályázhattak a zeneoktatásra – tájékoztatott Berki Judit, a program területi vezetője – Minden szervezet 1 millió forintra nyújthatta be támogatási igényét, az összeg felét a tanárok tiszteletdíjára, a másik részét hangszerek vásárlására fordíthatták.

Még több fotó:

Folytatás: https://www.nool.hu/kultura

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk, a c-1.hu sütiket (cookie-kat) használ. Elfogadom További információk

Adatvédelem és sütik irányelve