Elképzelhető, hogy 500 általános iskolás gyermek nem tudja elkezdeni időben a tanévet

2 059

Az Országos Roma Önkormányzat fentartásában lévő általános iskolákban elképzelhető, hogy nem tud időben elkezdődni a tanítás – hívta fel a figyelmet számos civil és a Nemzeti Roma Összefogás elnöke, Daróczi Zsuzsa

Június közepén már hírt adtunk a berúházások körüli káoszról, mikor is kiemelt figyelmet kértek a Cselekvő Romák frakció tagjai az iskolafelújítási projekt menedzselése kapcsán. A munkálatok befejezésére alig pár nap maradt, de sajnálatos módon a tanítás nem tud időben  elkezdődni az oktatási intézményekben.

Csóka János a Lungo Dróm frakció vezetője megerősítette, hogy a lakhelyén található általános iskolában minimum egy héttel el kell halasztani a tanítás megezdését, mert a Tiszapüspökiben található oktatási intézményben nem készült el a villámhárító installációja. A csúszást törvényes keretek között tudják tartani, vagyis a tantervet gond nélkül megfogják tudni valósítani a technikai jellegű akadályozatás ellenére is.

Nem áll ilyen jól a helyzet a sziráki Teleki József Általános Iskolában, ahol előre láthatólag minimum 4-6 hetet fog csúszni a kivitelező hibájából a tanévkezdés.

A településen élőknek nagy gondot jelent a kialakult helyzet kezelése, mivel sem információval nem rendelkeznek a tanévkezdés körül kialakult tényekről, sem lehetőségük nincs a gyermekeiket más települések általános iskolájába átíratni.

Az információ hiánya a településen veszekedéseket okoz mondta el név nélkül egy helyi lakos.

A FIROSZ-os Agócs János vezette Országos Roma Önkormányzat ez idáig semmilyen közleményt nem adott ki a kialakult helyzetről.

 

 

 

ELŐZMÉNY

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk, a c-1.hu sütiket (cookie-kat) használ. Elfogadom További információk

Adatvédelem és sütik irányelve