Szakmai megbeszélésre került sor a kalocsai roma nemzetiségi önkormányzatnál

119
Nemzetiségi önkormányzatunk kezdeményezésére péntek délelőtt szakmai megbeszélésre került sor. A megbeszélés apropója, hogy egyre több a kóbor kutyák okozta vegzálások, harapással végződő támadások.
Sztojka István elnök úr köszöntötte a megjelenteket, elmondta, hogy ez egy fontos megbeszélés majd átadta a szót Egri András képviselő úrnak, aki a megbeszélés levezetője volt. A Képviselő úr szintén köszöntötte a megjelenteket és röviden – tömören vázolta a problémát, majd hozzátette, hogy itt elsősorban a felelőtlen állattartok okozzák a problémát, nem a kutyát kell hibáztatni.

Egri András képviselő elsőként Békési Mariannát az Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány elnökét, a kalocsai kutyamenhely üzemeltető szervezet vezetőjét szólította meg.
Az Elnök asszony megosztotta a tapasztalatait a témával kapcsolatban. Elmondta, hogy évente közel 40 millió forint megy el a menhely fenntartására. Vázolta, hogy ivartalanítási programmal állnak a lakosság rendelkezésére.
Konkrét javaslattal érkezett az önkormányzat felé, amellyel orvosolni lehetne a a jelenlegi helyzetet.
Lázár Dominika az állatmenhely vezetője alátámaszotta az Elnök asszony által elmondottakat, illetve megosztotta a jelenlévőkkel, hogy napi szinten milyen problémákkal találkoznak a munkájuk végzése során. Felszólalásában jelezte, hogy nem csak a birságnak van elrettentő hatása, de a hatósági figyelmeztetésnek is. Felvetette, hogy a cigány önkormányzatnál működő utcafelelős hálózat munkatársai segítséget nyujthatnának az ebek összeírásával kapcsolatban.
Dr Török Lajos állatorvos elmondta, hogy milyen betegségek merülhetnek fel az oltatlan ebeknél és hozzátette, hogy hogy Ő nem engedne ilyen ebet a családja közelébe, mert potenciális veszélyforrást jelentenek.
A kalocsai postahivatal képviseletében eljáró munkatársak is megerősítették, hogy a kézbesítők rendszeres vegzálásnak vannak kitéve bizonyos városrészeken és történt már kutyatámadás is kollégájuk ellen.
A települési önkormányzat képviseletében Dr Látó Anita aljegyző asszony vett részt a megbeszélésen.
Vázolta az önkormányzat lehetőségeit, eddigi intézkedéseit, ismertette az idevágó törvényi szabályozás egyes passzusait.

 

Elmondta, hogy az önkormányzat törekszik a megoldásra, a jegyző úrral egyetemben.
Civil resztvevőként szólalt fel egy kedves hölgy, akinek a férjét egy kutya támadta meg,, a combján érte a harapás, azóta rendszeres orvosi kezelésekre jár valamint veszettség elleni oltás sorozatot kap.
Elmondta, hogy több hivatalos helyen jelezték a harapás tényét, de érdemi segítséget nem kaptak eddig.
Egri András képviselő a nemzetiségi önkormányzat képviselő – testületének nevében és egyetértésében elmondta, hogy maximálisan támogatnak minden ésszerű megoldást azzal kapcsolatban, hogy ez az áldatlan helyzet megoldódjon.
Megegyezés született, hogy az önkormányzat és a menhelyet fenntartó alapítvány közös nyilatkozatot add ki a lakosság felé különböző platformokon.
A megbeszélésen a következő szervek és szervezetek képviselői vettek részt :
Kalocsa Város Önkormányzata, Kalocsai Rendőrkapitányság, Kalocsai Polgárőrség, Magyar Posta, Pünkösdi Szeretetszolgálat, Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány, Dr Török Lajos, mint a menhely állatorvosa, valamint a nemzetiségi önkormányzatunk képviselő-testülete és az utcafelelősi hálózat tagjai.
Nemzetiségi Önkormányzatunk szeptember közepén újabb szakmai megbeszélést kezdeményez majd, hogy megtárgyalja milyen érdemi előrelépés történt.

 

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk, a c-1.hu sütiket (cookie-kat) használ. Elfogadom További információk

Adatvédelem és sütik irányelve