Roma referenseket választottak, dolguk a kapcsolatépítés is

forrás: beol.hu

660

A Cselekvő Romák Egyesület Roma referenseket delegált Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében

Boros Csaba polgármester köszöntőjében elmondta, számos, jó kezdeményezés segíti a városban élő roma lakosságot.

A Cselekvő Romák civil szervezetnek a tagjai is aktív résztvevők, amikor közös adományosztást szerveznek, vagy segítik a rászorulókat. Horváth Szilveszter, az egyesület képviseletében bemutatta a három megyében (Bács, Békés, Csongrád) dolgozó roma referenseket, akiknek a feladata, hogy kapcsolatokat építsenek, szakmai tevékenységükkel aktívan hozzájáruljanak a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkózásához.

Békés megyét Patkás Julianna képviseli. Bemutatkozásában azokról a sikeres kezdeményezésekről számolt be, amik Battonyán már jól működnek.

A következő hetekben a másik két megyében is felállnak a megyei tudásközpontok, ahol közel 90 település bevonásával kezdi meg a munkát az Egyesületünk – mondta el hírportálunknak Horváth Szilveszter, a Cselekvő Romák Nemzeti Konvenciója Egyesület alapítója, aki a régiós igazgatói feladatokat is gyakorolja.

 

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk, a c-1.hu sütiket (cookie-kat) használ. Elfogadom További információk

Adatvédelem és sütik irányelve