Farkas-díjas lett Kalocsai Roland – írja a boon.hu

269

Kalocsai Roland érdemelte ki a Vasas egykori kiválóságának emlékére alapított díjat.

A Sajóvölgy Focisuli putnoki konferencia termében a napokban adták át a Játszi Foci Farkasles program keretében alapított és először odaítélt Farkas János díjat. A névadó hajdan a Vasas csatára volt, játszott az 1966-os angliai vébén és a világ válogatottságig vitte.

Foto:Putnok FC

Százöt gólt szerzett

A rendezvényen – többek között – jelen volt Gelei József, az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet szerzett válogatottunk kapusa, Farkas János egykori játékostársa, Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára és Negrutz Ágoston, a Sajóvölgye Focisuli elnöke. A díjátadón felolvasták Farkas János özvegyének köszöntő levelét, majd Kalocsai Rolandnak, a Sajóvölgye Focisuli tizenöt éves csatárának ítélték oda a díjat.

Az ifjú tehetséget 2018-ban fedezték fel fel Szalonnán, az azóta eltelt időben a Kazincbarcikai SC és a Sajóvölgye Focisuli színeiben negyvenhat mérkőzésen százöt gólt szerzett.

– Kalocsai Roland első edzője Kálmán Vilmos volt, jelenlegi mestere pedig Zimmermann Tamás – mondta a díj alapítója Zsíros László, aki a Farkas-család hozzájárulásával a kezdeményezést elindította. – A jutalmazott még sokra viheti, hiszen sokkal fiatalabbként már a tizenhét évesek között szerepel, ennek jegyében remélem, hogy még sokat hallunk róla.

(A borítóképen: Kalocsai Roland (balról) a díjátadón)

Forrás:https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/farkas-dijas-lett-kalocsai-roland-4701697/?fbclid=IwAR1CM19veF7B2gL6OzvSO2qQQtt06WHE3_Ydk52kvy2dd968N-9DIsuQPkQ

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk, a c-1.hu sütiket (cookie-kat) használ. Elfogadom További információk

Adatvédelem és sütik irányelve